______________________________________________________  

Fencsik Gábor:   Csík Miki is nagyon fiatal volt.  Általában a legtöbb tanárunk fiatal volt: Enikő "néni", aki biológiát tanított nekünk, talán 25 éves lehetett.  Ahányszor a porzókról, bibékről és hasonló sikamlós témákról volt szó, Enikő néni elpirult.  Mi persze észrevettük, hogy elpirult, ő pedig észrevette, hogy észrevettük, és még jobban elpirult. Ebből aztán sportot űztünk: hogyan lehet ügyes kérdésekkel olyan irányba terelni a dolgokat, hogy Enikő néni piruljon nekünk egy kicsit.
______________________________________________________  

Gál Éva:   Enikő néni az én számomra nagyon vonzó volt, ő volt a második nő az életemben, akinek a nyomdokain akartam volna elindulni. Szóval vagy magyart vagy kémiát akartam tanítani. De leginkább olyan nőci szerettem volna lenni, mint vagy Rózsi néni, vagy Enikő néni.
______________________________________________________  

Kósa Marci:   B-sek, hát arra emlékeztek-e, mikor kémia órán Enikő néni elejtette a sárga foszfort, és az meggyulladt? Nagy füst támadt, mind kirohantunk az osztályból, és azt írtam a naplómba: "Még sok ilyen kémia órát!"

Enikő néni - dr. Szalai-Marzsó Lászlóné nagy tiszteletnek örvendett természetvédő körökben. Elég fiatalon halt meg.
______________________________________________________  

Duliskovich Kati:   Buza Mari emlitette Rózsi nénit (Koltai(y)né, úgy emlékszem), akinek  mostanra is megmaradt (úgy érzem) jó fogalmazási képességemet ill. jó magyar helyesírásomat köszönhetem. Életem legjobb magyartanárnője volt, gyakorlatilag mindent, amit tudok, neki (és édesanyámnak) köszönhetem. Igen, ilyen a "de viszont" is.
______________________________________________________  

Gál Évi:   Tegnap felhívtam Rózsi nénit, hogy meghívjam az áprilisi összejövetelre, és csodás élmény volt újra beszélgetni vele. A hangja, a hanglejtése, a megfontolt és mégis spontán szavai. ..Nagyon élveztem. Kicsit pletykáltam neki arról, hogy mi itt miről is folytatunk eszmecserét. Kiváncsi voltam, hogy ő hogy emlékszik arra, hogy Fencsik Gábor milyen jó gyerek volt, és azt mondta, hogy ő csak arra emlékszik, hogy nagyon jó feje volt, , és hogy mindíg rajzolt. És amikor megkérdezte egyszer tőle, hogy miért rajzol mindíg, azt mondta, hogy azért, mert a nagymamája is mindíg rajzolt telefonálás közben. A kéz hátratételről pedig úgy emlékezik, hogy ő csak akkor folyamodott ehhez, ha már nagyon nagynak találta a felfordulást.

Nekem most felmerült egy emlékem a Mókus örs sétarepüléséval kapcsolatban, hogy előttünk is repült valamilyen kiváló örs ugyanazon a gépen, és amikor leszállt, a pilóta panaszkodott, hogy sokan rosszul lettek a gépen, hánytak stb.  Akkor Rózsi néni elővett egy nagy papírzacskó savanyú cukorkát, és mindenkit körbekínált, és  így tudtam meg egy életre, hogy buszon, repülőn, és nagy, hullámzó kocsiban cukrot szopogatva nem lesz hányingerem. A mi csapatunkban senki sem lett rosszul.

Egy másik emlékem (szintén hányós) egy bükki buszkirándulásról van, ahova eljött valaki a minisztériumból, valami osztályvezető. Nagyon meg voltunk tisztelve. Előttem ültek Rózsi nénivel a buszon, és én a kanyaroktól és fékezésektől rosszul lettem, de nem mertem szólni, és már amúgyis késő lett volna, mert az osztályvezető nyakába hánytam. Hát mondhatom, elég kellemetlen volt. Szégyelltem magam, és igazából Rózsi nénit sajnáltam, arra emlékszem. Megállt a busz, és kulacsból mosdatta a minisztériumi osztályvezetőt.
______________________________________________________

Frank Andris:   Gál Évi, igen az egri buszkirándulás, meg a hányás, de szép is volt! Még hozzáfűzném, hogy Rózsi néni az én kulacsomat kérte el, tisztogatás céljábol, és én, nehogy azt higyjék, irigy vagyok, nem mertem szólni, hogy limonádé van benne, jó ragadós. Lett is nagy tisztaság utána.
______________________________________________________

Gál Évi:    Nekem a 100-ik magyaróráról az maradt meg, ahogy Rózsi nénit játszottam, felvettem egy tűsarkú cipőt, felültem az első padra a középső padsorban, olyan csinosan billentettem a bokámat, és állandóan a Fencsikkel foglalkoztam, aki minduntalam megszakított valamivel; vagy evett, vagy fecsegett, vagy csak izgett-mozgott. Meg amikor Tajthy a Kovács tanár urat imitálta, és fél méterről döfte a hatalmas körzőt a táblába.....
______________________________________________________

Fencsik Gábor:   Zoli felsorolja azokat a tanárokat, akik emberszámba vettek bennünket.  A listához hozzátenném Friss Gábort, aki a dührohamok és igazgatói dorgálások ellenére velem felnőttként beszélt.  Egyszer a téli szünet idején bejött valami napközi szobába, ahol csendben olvasgattam, leült mellém, es komoly, hosszú beszélgetésbe elegyedett velem filozófiai témákról.  A beszélgetés arról szólt, hogy mi határozza meg egy cselekedet etikai értékét: a cselekvő szándékai, vagy a cselekedet következményei.  Hogyan jött elő ez a téma?  Es miért akart pont erről beszélgetni egy tizenegy éves gyerekkel?  Ez is érdekes kérdés.  Engem az egész teljesen váratlanul ért, és őszintén meghatódtam.  Arra nem emlékszem, hogy a két lehetséges álláspont közül Friss G. melyik mellett érvelt, - én persze reflexszerüen ellentmondtam neki.  Máig kellemes emlék ez a régi délután a csendes, kihalt iskolában, ahogy beszélgettünk halkan a félhomályban, miközben lassan  beesteledett.

De persze kimondatlanul is világos volt, hogy az efféle privát beszélgetés köztünk marad, és Friss Gábor (de facto) igazgatóként továbbra is teljes eréllyel fogja képviselni a hivatalos elvárásokat.
______________________________________________________

Forrai Juti:   Gábor! Friss Gábor nekem is  az első felnőttjeim egyike volt, aki komolyan vett, felnőtt módra beszélt. Szerettem, hogy mindig ápolt volt, jó illata volt, ápolt keze- a papám volt ilyen - ma ha a tranzakciós model szerinti szintet nézzük, partneri szintre tette a kommunikációt velünk. Én arra a nagy balhéra gondolok, amikor talán május elsején, vagy ballagás körül - erre nem emlékszem pontosan - elhagytuk az iskolát és a Majorba mentünk le. Igazgatói intő lett a vége és a KISZ-be nem vettek fel, vagy az úttörőktől rugtak ki. De nem ez a büntetés volt a lényeg, hanem a felelősségről beszélt nekünk az igazgatóiban hosszasan. Ez az intő megvan, és találtam rengeteg dokumentumot .
______________________________________________________

Duliskovich Kati:   III-ban kerültem közétek. Az első ének óra Csik Miki bácsival  rémálomként maradt meg a számomra. Dallamírás volt a röpdolgozat tárgya. Kaptunk egy tök üres lapot, ő lalázott, majd utána csönd. Ti mindnyájan elkezdtetek vadul dolgozni, én meg nem is értettem, hogy mit kell csinálni. Ti szépen meghúzkodtátok a kottasorokat,én pedig zavartan nézelődtem. Na, hát így indult.
______________________________________________________

Tömpe Pufi:   A csellista túltermelés valószínűleg véletlen lehet, se Pátkai Petiből, se belőlem nem lett csellista. Petinek megengedték, hogy abbahagyja a gyakorlást (8. félévben?), nekem azonban egy begipszelt csukló kellett, hogy a zenei pályát elhagyjam, és csatlakozzak a zenehallgatók táborába. A csellót emlékem szerint úgy választották ki a számomra, hogy zongoránk nem volt, viszont a kezem-lábam elég nagy volt, továbbá nem ragaszkodtam a hegedűhöz. Kaszás Géza bácsi tanított csellózni, ő a Rádiózenekarban játszott. Tanulság: az elitnek nagy végtagjai voltak.
______________________________________________________

Fencsik Gábor:   Kaszás Géza bácsi tanított engem is csellózni.  A csontvázszerűen sovány aszkéta-arcára emlékszem, meg a kezére; pontosabban az ujjaira, amik sárgák voltak a nikotintól, és cipőtalp keménységűek a sok rádiózenekari csellózástol.  Anyám elküldte a nekrológját, amikor meghalt; innen tudtam meg, hogy nagyon aktív volt abban a protestáns egyházban, ahova tartozott, a templomban orgonált es talán presbiter is volt.  Valahol a fényképe is megvan a családi archívumban, ami ládákban áll itt a pincében és a padláson…
______________________________________________________

Kósa Marci:   Emlékeztek, mikor Buba történelemből felelt: Szent István szövetséget kötött Bölcs Jaroszláv szovjet nagyfejedelemmel.  Ehhez már csak Pátkai Péter mondása hasonlítható, igaz, ez a Kandóban történt: Johannát sok évszázados vita után szűzzé avatták.
______________________________________________________

Zentai Zoli:   Még néhány szó Huzella Éva néniről. A 7-8 évvel ezelőtti első összevont osztály-találkozónkon kiderült, hogy nemcsak emlékszik ránk, hanem mindenkit felismer az öregedésünk ellenére. Én akkor mellé álltam és a segítségét kértem, hogy ki kicsoda. Nyugodtan kérhetitek a csecsemőkori képek azonosítására, azon is felismer mindenkit.

Rajz órán egyszer a kert legalsó csücskében (majdnem a Trombitáson) őszi faleveleket rajzoltunk. Megkértem Éva nénit, hogy rajzolja le nekem a háttérbe azt a követ, amire a leveleket tettem. Elképedtem az eredményen. Tudtátok, hogy ő "igazi" festő szakot végzett?

Diplomázós koromban áttételesen üzent nekem Éva néni (akinek zeneszerző férje dolgozott a Konziban), hogy keresnek matematika tanárt. Én ugyan nem gondoltam tanárságra, de ez lett belőle.

(Minden évkönyv hiányos. Emlékeztek pl. arra az átmenetileg nálunk tanító idős férfi rajz-tanárra, akinél kollektívan, gonoszul rosszak voltunk? Egyszer elsírta magát előttünk, hogy most halt meg híres festő barátja.)

Szóval Éva néni is egyike volt a felmentőknek. Rózsi nénivel együtt ma is mindenkit fel tudna idézni, akár le is rajzolná régi karikatúránkat. A tanításban kiegyensúlyozottan 50-50 %-ban tanított geometrikus térbeli szerkesztést és művészi rajzot. Helyből úgy képzelem (mindegy, hogy igaz v. nem), hogy máig megőrizte néhány otthon készített szorgalmi rajzomat mindkét típusból.
______________________________________________________