Nem nehéz itt megragadni a történet fonalát, mert a következö év elég nevezetes életünkben, Marnitz Zsuzsival 1967-ben érettségiztünk. Osztálytársak voltunk, onnan a barátság, ö vitt engem lovagolni, és ez a szerelem a LÓ iránt nálam 30 évig tartott. Ennek külön története van. 63-ban léptünk be először a Tattersal kapuján, és én 93-ban hagytam abba, amikor a debreceni zenekaromtól megváltam. Ott volt az utolsó csodálatos lehetöség a lovaglásra, sportistállóban, jó lovakkal, állando terepjárási lehetöséggel. 18 evig voltam a debreceni zenekar es szinház hárfása, albérletben. Lovak nélkül ezt nem is birtam volna ki. Megszépitették ezeket az éveket, mindenki már csak ugy hivott Debrecenben, hogy a LóZsuzsi. Naponta korán kelés, 7.20-as busszal ki, LÓ, terepjárás egyedül, mert  a csődöröket szerettem, es zavartam a sportolók felkészülését. Mondták menjek ki, tünjek el, én boldogan mentem es jártam az erdöt. Ez volt az én életem, erdöjárás egyedül, ennél élvezetesebb dolog nincsen is mint egy lóval kettesben bolyongani. Nap mint nap ugyanazzal. 9.20-as busszal be, próbára, szinház, zenekar, behangolás nélkül bezuhanás a próbára, ott hamarosan álomba zuhanás, horkolás, melletem levö kürtösnek be voltak irva belépéseim, mellé megjegyzésként "hárfást ébreszteni!" Vállamra csapott időnként "Te jössz!". Kb. ilyenformán zajlott az a 18 év, kommunizmus, pénz sehol, külfödi turnékról ne is ábrándozzunk, maradt a pénztelenség és az örömforrás, a LÓ. 88 rendszerváltás, páros lábbal rugtuk ki pártfunkcionárius igazgatónkat, munkásőr zeneigazgatónkat, magunk közül választottunk igazgatót, tehetséges fiatal zeneigazgatót Peströl hivtunk. Nem telt el hosszu idö, beindultak a turnék. Ausztria, Német o. Svajc. Napidijbol mindenki vásárolt, Hifi tornyok TVk-töl alig fértünk a turnézo buszokon, szorongtunk. Én szerencsére a cipekedéstöl is irtózva nem gondoltam semmire, a pénzem szépen gyült a bankban, és amikor 91-ben azt mondta  a hárfajavitonk, hogy tud egy eladó hárfát, megvolt a pénzem rá és meg is vásároltam. Nem telt el 3 hónap már Marokkóban játszottam egy szállodában. Repülőre tettem új hangszeremet. Akkor meg helyettesitett engem egy hárfás a zenekaromban. 3-ban végleg megváltam a zenekartól, amikor a pesti Hyatt szállodába hivtak, étteremben játszani. 3 évig szünnap nélkül játszottam. (A lovaglás itt véget ért, azóta nem is láttam lovakat.) Élvezettel, boldogan, itthon végre, saját lakásomban. Aztán a Hyattet átalakitották, az étterem megszünt, 3 kis konferencia terem lett belöle. Nekem éppen jött egy koreai ajánlatom, boldogan elfogadtam, a világjárás mindig vonzott. Félév Koreában, ott is Hyatt szállodában. Hazatérve már mindenki látta, ez egy bolond, hajlandó utazni értékes hangszerével. Egymás után jöttek az ajánlatok, Ausztriában voltam egy siszezonális hotelben, Alpok tetején, soha el nem lehet felejteni azt a csodát 4 hónapig. Már ott kaptam faxon a szerzödést Malaysiába, Borneo szigetére, aláirva visszaküldtem, itthon alig volt idöm a siruhákat kipakolni, kánikula holmikat be, repülöjegyet hárfának elintézni. Csodálatos idöszak volt, nagy élmény. Ott találkoztam uj zélandi zenészekkel, akik a bárban játszottak es használtak ilyen alapzenét. Meghallani es megszeretni egy pillanat müve, azt mondtam én is ezt akarom, már ott megvásároltam a Mini discemet. Itthon kezdtem keresgélni, hogy hogyan, kitöl jutok alapokhoz. Bementem egy üzletbe ahol a vezetö leültetett a számitogéphez, és azt mondta 2 perc, megtanitom, tessék venni számitogépet, es maga meg tudja csinalni az alapjait. Igy törtent. S azóta megy mint  a karikacsapás.  Közben még Németországba hivtak két hónapra, elvállaltam, bár az utazás (szállitasi költseg) miatt ilyen rövid idö nem nagyon éri meg, de más lehetöségem akkor nem volt. Annyira megszerettek ott, hogy 12 hónapig maradtam. Olyan kastélyban ami csak a mesékben van, egy álom. A bárban minden hónapban más zongoristanö játszott, tölük másoltam örületes anyagot, és tanultam miket lehet játszani még. Még utoljára egy másik helyre is elmehettem Németországban. Amikor hazatértem, alig ültem itthon pár napot munka nélkül, hogy na most mi lesz? Telefonáltak a  margitszigeti Thermal szállóból, hogy nem jönnék-e be játszani. Mikor érek ra? Mondtam, hogy máris. Aznap bevittük a hárfát es azóta ott vagyok majdnem 4 éve már.