Jöjjön akkor egy kis önéletrajz: Az általános elvégzésekor nagyon örültem, hogy  soha többé  nem kell már énekkarra járnom,  hogy aztán majd négy év mulva immár önként es dalolva legyek tagja az egyetemi kórusnak (Na ez aranyos kis képzavar lett). A Lorántffyban elvetett zenei magocska szépen kikelt es egesz életem nélkülözhetetlen részévé vált a zene.

Középiskolába a vegyipari technikumba jártam, ami ugyan nagy butaságnak bizonyult, de  nem végzetesnek. Mindenesetre egyetlen dolgot szerettem igazán es már öt éves koromtól, a matematikát. A technikumi evek alatt el-elindultam országos versenyeken, de persze a heti három óra matek mellett igazan nem rughattam labdába, legfeljebb annyiban, hogy minden evben döntőbe jutottam, sőt másodikban meg dicséretet is kaptam, ami talán az els
ő 15-be kerülésnek felel meg. Utána felvettek az ELTE TTK matematika szakára, ott 72-ben végeztem: nagyon fincsi volt. Végzést követően a Távközlesi KutatóIntézetben kaptam állást. Ez csodálatos szerencsének bizonyult, mert egyreszt a tényleges munka az kevés volt, masrészt kötelező volt ott lenni reggel fél nyolctól delután négyig. Ugy hogy aztan egész nap matematikán gondolkodtam, meg tanultam. Ebbol mar összejött annyi, hogy 1976-ban egyetemi doktori cimet szereztem. Itt jött a következő nagy szerencse: A disszertációm birálója Lovász László volt. Talan őróla nem matematikus körökben is lehet hallani. Annak idejen, aki emlékszik még rá, megnyerte a TV ki miben tudós versenyet, negyedéves egyetemista korában már kandidátus volt, 28 éves korára a tudományok doktora, 31 eves korában akadémikus!!! Minden szóbajövő versenyt megnyert, rengeteg hazai es nemzetközi dijat kapott, például a Wolf dijat legutóbb, amire azt mondják, hogy a matematika Nobel dija. Szóval, ha valaki nagy ember, akkor ő az (mindez csodálatos emberi kvalitásokkal párosulva).

Na szóval a dolgozatomat elolvasva Lov
ász megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem hozzá három évre aspiránsnak menni. Igy kerültem Szegedre, csodálatos 3 évre, amit Lovász figyelő szemei elott végigmatekoztam, es 1980-ban megszereztem a kandidátusi fokozatot.  Ekkor már nemzetközi folyóiratokban is megjelentek publikációim, és ennek hatására 1980 tavaszán a szakterület másik nagyágyuja, Jack Edmonds négy hónapra meghivott Kanadába, Waterlooba. 1981-ben vendégkutatókent a bonni egyetemen tölthettem el egy évet, majd 1984-ben átkerültem az ELTE TTK-ra Lovász tanszékére (aki időközben feljött Szegedről). 1984 es 86 között ismét Bonnban lehettem es matekozhattam teljes intenzitással, majd 1990-ben megszereztem a tudományok doktora cimet. 1991-ben egyetemi tanárrá neveztek ki.  Közben mind több konferenciára hivtak meghivott előadóként, ami igazán a kilencvenes években teljesedett ki. A legnagyobb elismerés az volt, amikor 1998-ban Berlinben a négyévenként sorrakerülo Matematikusok Világkonferenciáján (négyezer résztvevővel) a matematika 14 nagy területének egyikén meghivott plenaris előadást tarthattam. A kilencvenes évek elején több évet voltam ujra Bonnban, majd 1993-ban hosszas hezitálás utan végleg hazatértünk. 1995 ota vezetem az Operációkutatási Tanszéket. Az elmult három évben még tanszékcsoport vezető voltam, de ez egy nagyon utálatos, foleg adminisztrativ munkát igénylő hivatal, igy óriási megkönnyebbülés volt, amikor tavaly letelt a három év.

Ne haragudjatok, hogy itt igy elbüszkélkedem, dehát kinek is tehetném, ha nem Nektek: 1996-ban elnyertem az ELTE TTK természettudományos diját, 2001-ben az Akadémia Bolyai Farkas Dijat, 2002-ben a Bolyai Társulat Szele Tibor Diját. A tanszeken kivül van egy kis MTA-ELTE kutatócsoportom is.

Mindez, messze túlmegy azon, amit valaha akárcsak álmodhattam volna. Es ráadásul úgy, hogy soha életemben, úgy érzem, semmilyen nagy döntést nem hoztam, mindig csak matekozgattam, az volt az egyetlen egy dolog, ami igazan erdekelt és örömet okozott (a családtól eltekintve), minden más meg csak úgy történt velem. Megkérdezték, nem akarok-e a TKI-ba menni, nem akarok-e aspiránsnak menni, nem akarok-e Kanadába látogatni, Bonnban eltölteni egy évet, nem akarok-e átmenni a Lovász tanszékre, eloadást tartani Párizsban, Londonban, Berlinben, Pekingben, Tokioban, Jeruzsálemben (es majd ötven további helyen).  Hát, miert is ne mondtam volna igent. Es  persze az se akarat vagy elhatározás  kérdése, hogy sokat foglalkoztam matematikával. Egyszerüen szörnyen kiváncsi voltam es végére akartam jarni a dolgoknak.

Messziről visszatekintve ugy látom, hogy a meleg és igényes otthoni légkör, es a Lorántffy 8 év az, amelyek kialakitottak bennem azokat az egyszerü elveket, amelyeket követve csak arra kellett figyelnem, hogy az elémbe kerülo szerencséket el ne mulasszam. Ilyen elv volt például, aminek nyomai már az also tagozatban megvoltak, és bar nagyon butuska,  en sohase bántam meg:  egy szülői értekezleten vagy fogadó órán Miki bacsi enyhén panaszkodott a szüleimnek, hogy en sohasem jelentkezem, bar igaz, hogy ha felszólit, akkor tudom a választ. Szüleim persze odahaza biztattak, hogy ne legyek olyan mafla, de en elmagyaráztam nekik, hogy én ezt direkt csinálom, mert ha nem jelentkezem, akkor Miki bácsi azt hiszi, hogy nem tudom, es ha felszólit, akkor annál jobban meg lesz lepve, hogy mégis.

CSALÁD: Első házasságom 10 év után felbomlott, két gyerekkel, es hát hűen a korábbiakhoz, ez sem az én döntésem volt. Peti fiamat egyedül neveltem nyolc évig (ezt kivételesen én akartam, nagyon).  Kettesben voltunk többször is Bonnban. Es bármennyire is sok édes emlek kötődik ehhez, nem voltak könnyű évek. Peti tavaly lediplomázott, es amennyire nem volt könnyű eset kisgyereknek, annyira helyes, okos, kedvemre valo fiatalember vált belőle. A lányom, fájdalom, erosen epilepsziás es csak egy kisegitő általánost tudott elvégezni, tud irni-olvasni, kicsit számolni, de önállo életvitelre nemigen alkalmas.

1990-ben ujranősültem. A  házból, ahol gyerekkoromban laktunk, a földszinten lakó kislányra találtam ra, akinek meg a születésére is emlékszem. 93-ban született Dávidka, egy igencsak eredeti fiúcska. Ugy nagyrészt minden idonk es energiánk ramegy, de ez nagyon jó befektetésnek látszik. O az, aki most a Lorántffy utódjába jár, es Platthy Sári az énektanárja. Három eve Nagykovácsiban épitettünk egy szép családi házat, es azóta ott élünk. Anyagilag sincs okunk a panaszra.

Szoval, édes volt osztálytársaim, olyan jó visszagondolni a Lorantffys nyolc évre, az egészre együtt, es Rátok külön-külön is.



LEFT
RIGHT
UP
Lorántffy Zenei
1955-63
Életrajzok
Frank Andris